Hírek

Kihívásokkal teli verseny Mocsán

127125976 421472679015793 3781189303617808500 n

Sok szeretettel köszöntök minden kedves olvasót!

Ezúttal ismét egy jól sikerült versenyről szeretnék Nektek beszámolni.

2020.10.22. és 2020.10.25. között került megrendezésre Mocsán, a Király Ponty Horgásztavon a II. Pecacenter Bojlis Baráti Találkozó.

Hetekig tartó előkészületek, szervező munka és tárgyalások sorozata előzte meg a rendezvényt, hogy a lehető legtöbb információval felvértezve és a tó adottságaihoz igazított csali és etetőanyag beltartalommal tudjunk belevágni a megmérettetésbe.

A sorsolás már előzetesen, a járványügyi helyzethez igazodva online felületen keresztül lezajlott, aminek a koordinálását a szervező nagyszerűen kézben tartotta. Csapattársam Györgye Laci volt, akivel már volt szerencsém több ízben közösen horgászni akár élménypeca, akár verseny alkalmával.

Reggel 8 órára minden csapat megjelent a helyszínen a megbeszélteknek megfelelően, így megkezdődhetett a vendégek köszöntése, a szabályok ismertetése. A megnyitón a verseny szervezője, Greksza László köszöntötte a lelkes pecásokat és velünk együtt örült a jó időnek és bízott benne, hogy ennek hatására a halak is partnerek lesznek egy felejthetetlen horgászatban és sikeres lebonyolításban.

Néhány csapat fotó elkészültét követően, elfoglalhattuk állásainkat.

Nekünk versenyzői szemmel nagyon jó érzés volt látni azt, hogy mindenki mennyire sportszerűen, ugyanakkor komolyan állt neki a terep kialakításának. Ez abból is jól lekövethető volt, hogy mire a szervezők és a tógazda körbesétáltak, hogy mindenkinek megmutogassák a szaktor határokat, illetve megkérdezzék, hogy bármiben állhatnak-e rendelkezésre, addigra a horgászok egymással egyeztetve korrekten megegyeztek a dobások irányát és távolságát illetően.

10 órakor dudaszó jelezte, hogy meg lehet kezdeni az etetést és a horgászatot. A versenyszabályzat értelmében kizárólag bojlival és pelletekkel lehetett csalizni, etetésre is csak jól megfőzött mag volt használható, tigrismogyoró kivételével, limitált mennyiségben.

Utólagosan elmondhatom, hogy a társaság maximális óvatossággal és tisztelettel bánt a kifogott halakkal és a kiírt szabályok betartásában sem merült fel probléma.

A rajtot követően gyorsan jelentkeztek az első bajuszos vendégek, így már a kezdés is izgalmas volt, amit csak tovább fokozott az a tény, hogy a darabosabb példányok miatt soron kívüli mérlegelést is több helyről kértek.

Ahogy teltek az órák jól megfigyelhető volt, hogy a halállomány jelentős része a mélyebb vízterületet preferálta. Nekünk a tó legvégében található, sekély vizű pálya jutott, így rengeteg halat tudtunk kapásra ingerelni és szákba terelni, de sajnos ezekre rendre a kisebb, 8-10 kg között mérettartományból érkeztek.

Az összességében mindenkinek becsületére legyen mondva, hogy senki sem adta fel és igyekezett az előtte elterülő vízfelületből kihozni a maximumot. Ennek hatására hol egy-egy nagy kárász, hol egy-egy ponty fogásáról jöttek a hírek a gyengébben halat adó pályákról is.

A gyönyörű idő ellenére a halak most nem a barátságosabb arcukat mutatták nekünk, de mi mégsem csüggedtünk. A sok kapásnak és a kiélezett küzdelemnek köszönhetően egyre fáradtabban és egyre feszültebb pillantások mellett vártuk a verseny végét jelentő dudaszót.

Ezt követően nekiláttunk a pakolásnak és az utolsó éjszaka fogott halaink súlyát összesíttettük.

Amíg mi a rendrakásba és a felszereléseink elcsomagolásába veszve tevékenykedtünk, addig a szervezők kialakították a végső sorrendet és előkészültek az eredményhirdetési ceremóniára.

A halőrháznál már várakozó csapatok izgalmas élménybeszámolók keretében ecsetelték egymásnak az elmúlt napok eseményeit, a megfogott nagy halakról, a horogról megszökött példányokról és elszalasztott kapásokról.

A verseny 72 órás időtartama alatt kizárólag az 5 legnagyobb hal súlyát értékelték. Így bár rengeteg pontyot fogtunk a mérlegelt mennyiségünk 56175 gramm lett, ami ezúttal csak a második helyre volt elegendő.

Tiszta szívből gratulálok mindazoknak, akik dobogóra jutottak, ugyanakkor kalapot emelek azok teljesítménye előtt is, akiknek a dolgát nehezítette egy kevésbé előnyös hely kihúzása, de tökéletesen helyt állva bizonyították, hogy az igazi horgászok sohasem adják fel!

Ez úton szeretném megköszönni minden részt vevőnek a maximálisan korrekt hozzáállást, a sportszerű viselkedést, a halakkal történő kulturált bánásmódot és a sportemberekhez méltó teljesítményt, a szervezőnek pedig a rengeteg munkát, amivel ezt a jó hangulatú eseményt létrehozta és végig vezette!

Úgy érezzük megérte a sok befektetett idő és energia, mert egy jó hangulatú, baráti légkörben lefolytatott, ám mégis komoly versenyt tudhatunk magunk mögött.